Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

Lány serdülő, Szitakötők – Végre győzelem!

Országos Lány serdülő bajnokság 4. forduló

Dunaújvárosi Szitakötők – MTE 1904 75 – 70 (16-19, 25-14, 18-19, 16-18)

Pontszerzők: Szentimrey Anna: 28 pont, Szabó Zorka: 27 pont, Varga Vivien: 16 pont, Jelinek Jade Soraya: 2 pont, Boros Petra: 2 pont, Német Zsófi: -, Cserkúti Jázmin: -,

 

Fantasztikus győzelem!

Aki ma kilátogatott mérkőzésünkre, az egy nagyszerű,  izgalmakban és fordulatokban gazdag meccset láthatott. Akik nem tudtak kijönni, azok pedig bánhatják milyen nagyszerű meccsről maradtak le.

De kezdjük az elején.

Az Pénzügyőr csapata nem tudott ma ellátogatni hozzánk egyéb problémáik miatt, tehát egy mérkőzésre kellett csak koncentrálnunk. A lányok égtek a vágytól, hogy sikerüljön visszavágni a múltkor elszenvedett vereség miatt. Így is készültünk a meccsre, már az edzések folyamán.

Úgy érzem nagyon sokat léptek előre a lányok, mind fizikálisan, mind technikailag, mind játéktudásban. Az elszántságról  nem is beszélve. Ma megmutatták nekem, hogy igenis van bennük tűz és akarat. Ma akarták a labdát, hiszen a kosárlabdát azzal játszák. Mentek az összes szabad labdára, láthattunk kizárásokat, szépen indultunk előre a labdával. Egyszerűen fantasztikus volt  látni őket. Lehet, hogy voltak apróbb hibáink, de valahogy sikerült mindenen túllendülnünk együtt, csapatként, és nem ismertünk  lehetetlent. Ugyan sok faultot kaptunk ma, de ez azt jelenti tudtunk az elmúlt fordulókhoz képest szigorítani a védelmünkön. Van még sok buta szabálytalanságunk, mert még mindig kézzel akarjuk megállítani ellenfelünket, nem pedig lábmunkával, de ezen is fogunk javítani.

Kellet ma ez a győzelem ahhoz, hogy elhiggyék a lányok magukról, hogy igenis képesek mérkőzéseket nyerni, és van annak értelme, hogy edzésen keményen próbálom hajtani őket. Igaz kamaszok, néha kicsit nehéz, de látszik, hogy van eredménye.

Ami ma nagyon tetszett, hogy nem számítottak a kisebb sérülések, fájdalmak, problémák. Pedig Zorka a második negyedben elakadt ez ellenfél lábában, és esett egy óriásit. Az eset után alig kapott levegőt és nagyon csúnyán beütötte a lábát. Én azt hittem ki fog dőlni legalább egy hónapra, erre 5  perccel később, odahív, és azt mondja „Attila bácsi felmehetek még játszani?.” Nem szívesen engedtem fel, de nagyszerűt küzdött utána a pályán. Ugyanígy Szentimrey Anna is, akinek a bokája bicsaklott meg. Ő is kis pihenő után könyörgött, hogy visszamehessen. Egyszerűen ma mindenki a csapat része akart lenni. Akiknek nem sikerült ma pontot szerezni, azok se keseredjenek el, mert védekezésben valami fantasztikust nyújtottak. Nem különösen Cserkúti Jázmin, aki ma védekezésben brillírozott. Varga Vivi is hozta ma a kötelezőt, pedig ő is tegnap nagyon beütötte a csuklóját. Ma egyszerűen senkire sem lehet panasz.

 

Csak így tovább lányok!

Hajrá Szitakötők, ma fantasztikusak voltatok!!!

You must be logged in to post a comment Login