Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U13 fiú – két vereség

2017-10-08, Marcali, Országos Serdülő Bajnokság 2. forduló

Dunaújvárosi Sárkányok 2005 – Tamási Dámok 61 – 79 (16-21, 17-22, 14-21, 14-15)

Pontsz.: Szűcs Ábel 19, Szűcs Zétény 12, Főfai-Kovács Kristóf 11, Csernák Ádám 8, Simon Dávid 6, Véner József 3, Szabó Vince 2

Marcali VSZSE – Dunaújvárosi Sárkányok 2005 119 – 26 (41-6, 32-10, 20-6, 26-4)

Pontsz.: Szűcs Ábel 7/3, Csernák Ádám 6, Szűcs Zétény 6, Simon Dávid 4, Főfai-Kovács Kristóf 2, Szabó Vince 1

Beszámoló:

Nem sikerült jól a mai nap. Az első mérkőzés még elment, szoros volt sokáig. A második mérkőzésen minden előjött, amit nem akarok látni egyik csapatomtól sem, soha. Nem lehet kifogás, hogy az ellenfeleink nagyobbak, egy évvel idősebbek!

Az első mérkőzésünkön jól kezdtünk. Sokáig vezettünk is, de a negyed végén kicsit összeestünk. Szoros volt végig a mérkőzés, a harmadik negyed közepe felé még csak 4 pont volt közte, de az ellenfél azt a negyedet 10:0-val zárta, és a fiúk ott megtörtek.

A támadásaink ezen a mérkőzésen jobbak voltak, mint az 1. fordulón. Már akartunk együtt játszani, és voltak szép kosarak is. Sajnálom, hogy nem bíznak meg jobban egymásban; gyakran túl sok az önzőzés, passz helyett az egyéni megoldást választjuk. Nagyon sokat dobjuk rá rossz helyzetből, és rengeteg ziccer kimaradt.

A védekezésünk a fő probléma: itt még nagyon sokat kell dolgoznunk. A lábmunka, az akarat, a hajtás mind hiányzik védekezésben. A „vezéregyéniségeinknek” pedig sokat kell javítani hozzáállásukon, az arcuk túl nagy.

Összességében egy oké meccs volt, ami mehetett volna a másik irányba.

A második meccs viszont borzasztó volt. A mérkőzések közötti megbeszélés az öltözőben nem jött be. A fiúk fáradtak voltak, hiszen szinte pihenő nélkül kellett játszani még egyet, és az első meccsen sokan nagyot küzdöttek.

De néhány kivétellel, már nem tettük oda magunkat. Beletörődtünk, hogy kikapunk, duzzogtunk, nem teljesítettük az edzői utasításokat. Az első negyedben már nyilván eldőlt a meccs. A büszkeségünkért is csak kevesen voltak hajlandóak dolgozni.

Az ilyen mérkőzések után csak felejteni kell gyorsan; egyből vissza edzésre dolgozni, előre tekinteni, gyakorolni tovább. De nehéz dolgunk lesz továbbra is, ha a húzóemberek nem az edzőre hallgatnak, hanem a saját egójukra.

You must be logged in to post a comment Login