Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

FMKSZ – 70:74

2017-04-20, Dunaújváros, FMKSZ alsóházi rájátszás, 1. forduló

Dunaújvárosi Sárkányok – Vasöntöde KC 70-74 (17-17, 17-25, 14-12, 22-20)

Kezdők: Bozsik 10/6, Vígh 6, Csépányi 25/6, Matucza 5/3, Bak 6. Cserék: Molnár 16/6, Nagy 2, Katona.

Beszámoló:

Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, de végül 4 ponttal kikaptunk. 70-74. Figyelembe kell venni a korábbi idei eredményeinket a Vasöntöde ellen:

október 4.: 49-104

február 23.: 58-92

és most tehát, április 20.: 70-74.

Fejlődünk.

eredmeny

Ahogy az ábrán látni, a mérkőzés végig szoros volt, soha nem volt a különbség 8 pontnál több. Bár az ellenféltől csak öten tudtak ma kiállni, rutinos, jó játékosokból álló csapatuk van. Mi pedig harcoltunk, próbáltuk növelni a tempót, védekezési rendszereket váltogattunk, odafigyelve, szépen támadtunk.

Voltak kihagyott helyzetek. De náluk is voltak. A játékvezetők ma nem velünk voltak, a faultokat 23-10-re fújták a Vasöntöde javára, ami szerintünk nem tükrözte a valóságot. De ezt is el kell fogadni; mi még fiatalok vagyunk, ők pedig sok éve játszanak az FMKSZ bajnokságában.

Ennek ellenére a negyedik negyed 5. percében átvettük a vezetést, 59-58. A Vasöntöde időt kért, és azonnal válaszolt egy 7:0-ás rohammal, 59-65.

Időt kértünk a 7. percben, lecseréltük a két idősebb játékosunkat, Molnár Tamást és Vígh Zoltánt, és beküldtük az U16-osokat egészpályán védekezni. A mérkőzés 9. percében már 70-68 volt javunkra, amikor egy védekezési hiba után a Vasöntöde egyenlített, mi mellé dobtuk a következőt, és ők két büntetődobást kaptak, miután Tóth Szabolcs ellen szabálytalankodtunk. A dobásokat értékesítette, 70-72. A következő támadásnál Csépányi Zalán egy nehéz tempódobást kísérelt a kosár bal oldali alapvonaláról, mellé. A Vasöntöde ellentámadásba lendült, és ismét faultot fújtak ellenünk; a két dobásból egy ment be. 70-73

Időt kértünk, felrajzoltuk a figurát, amit bedobásból meg szerettünk volna valósítani, hogy vagy Zalán, Vili vagy Tamás – akit becseréltünk a bedobást elvégezni – hárompontost dobhasson. Az ellenfél nagyon szorosan védekezett Zalánon, a labda Gyuszihoz került, aki üresen találta magát a hárompontos vonalon kívül, de a dobása a gyűrűről kipattant…

A rájátszás oda-visszavágóként működik. Székesfehérváron 5 ponttal kell nyernünk, hogy mi jussunk tovább.

A következő most a szombati U16-os rájátszás. Ha így játszunk, nyerni fogunk!

You must be logged in to post a comment Login